2012.08.15.
21:03

Írta: Vejnemöjnen12

Szabadulás a dohányzás börtönéből

Nem hiszem, hogy le kellene írnom, milyen káros következményekkel jár az emberi szervezetre a dohányzás. Szerintem ezzel nagyjából mindenki tisztában van, akár dohányzik, akár nem. A füstölésellenes kampányoknak köszönhetően a nikotin és a kátrány gyilkos hatásairól szóló ismeretterjesztés széleskörű volt az elmúlt évtizedekben. Mégis rengetegen dohányoznak Magyarországon.

Vagyis ebből is látható, hogy az észérvek nem hatnak a cigaretta, pipa, szivar szerelmeseire. Éppen azért, mert ők – ahogyan a szerelmesek – érzelmeikkel kötődnek szenvedélyükhöz. Ezeket az érzéseket a társadalmi kapcsolatok – dohányosok együtt füstölgése –, továbbá a dohányzás rituáléja szintén erősíti. Manapság már a hivatalos szervek erőlködése a dohányzás visszaszorítására is lázadásra csábítja a dohányosokat. Visszatérni érzik az ifjúságukat, amikor a WC-ben kellett, titokban rágyújtani, megszervezve a figyelőszolgálatot, a lebukást elkerülendő. A kirekesztettek összetartása is kelthet pozitív érzéseket, még az is kellemes így, amikor az utcára száműzött bagós didereg.

Voltak erőtlen próbálkozások régen is, és a jövőben is lesznek, amikkel megdöbbenteni igyekeznek a bagóst, vagy alaposan ráijeszteni. „A dohányzás rákot okoz” – volt olvasható a szöveg a cigarettásdobozokon, de vagy nem olvasták el ezeket, vagy gyorsan immunissá váltak rá az emberek. Január 1-jétől ráadásul Magyarhonban már csak olyan dobozokat árulhatnak legálisan az üzletek, amelyeken elrettentő képek láthatók. A dobozok hátsó oldalát rákos tüdő, műtőasztalon felnyitott mellkas, halottasházban fekvő hulla, gége- és szájrákról készült felvételek díszítenek. Feltételezem, hogy ebben az esetben is a feliratok sorsára jutnak a fotók, de egy próbának jó a dolog. Legfeljebb nem forgatja mindenki a dobozokat, vagy ismét divatba jön a fém cigarettatárca, esetleg valaki nagy üzletet csinál a műanyag vagy kötött cigidoboz-tartókkal.

Friss hír, hogy az ausztráloknál pert vesztettek a nagy dohánygyárak, amit az állam ellen indítottak. Az aussziknál ugyanis decembertől csak egyendobozokban lehet majd cigarettát árusítani, logók, színek vagy más megkülönböztető dizájnelemek nélküli csomagolásban. Ők a reklám, a divat erejét igyekeznek elvenni, ami egészen ügyes elgondolás. Csakhogy ebben az estben is kiskapu lehet a gyárak által promóciós céllal gyártott tárcák osztogatása, sőt, még gyűjteni is lehet majd ezeket, vagy villogni a limitált szériákkal.

Tehát, a leszoktatás nem sok sikerrel kecsegtet, és mint az köztudott, a leszokás sem egyszerű mutatvány, ha csak az akaraterőre hagyatkozhatnak a füstből menekülők. A valódi megoldás itt is a gondolkodás újraprogramozása, amelyet a Mentális Masszázzsal segíthetünk könnyedén és hatékonyan.

Ahogyan a fogyásról szóló bejegyzésben már leírtam, a dohányzással kapcsolatos érzéseinket is csak a tudatalattinkban lehet megváltoztatni. Ha a füstöléssel kapcsolatos érzéseinket átalakítjuk, már könnyebb lesz lemondani róla. Ellazult, relaxált állapotban a tudatalattinkban átfesthetőek a dohányzásról alkotott képek, sőt helyettesíthetők olyanokkal, amelyek a leszokást segítik. A füst által szürkére maszatolt életünk helyett így színesebb világot kapunk.

Nácsa János, Pécs

Szólj hozzá!

Címkék: dohányzásról leszokás Mentális Masszázs

A bejegyzés trackback címe:

https://mentalismasszazs.blog.hu/api/trackback/id/tr94714522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása