2012.09.04.
10:48

Írta: Vejnemöjnen12

Úgy lesz, ahogy gondolod

Továbbra is Az Ötlet című könyvet olvasom, mert nem csak a reklámiparban dolgozóknak ad gondolkodnivalót, hanem az elme erejét kutatóknak is. Mivel a Mentális Masszázs nem csak a fizikai, hanem a szellemi ellazulást is segíti, ezért tartom nagyon hasznosnak az ilyen jellegű „desszertet”.

Azt írja Jack Foster, hogy egy amerikai újság beszámolt egy kísérletről, ami azt vizsgálta, mennyire befolyásolja a kosárlabdában a büntetődobást végrehajtó játékos teljesítményét a gondolkodás.

„Diákok egy csoportja húsz napon át gyakorolta a büntetődobást. Teljesítményüket az első és az utolsó napon mérték. A második csoportban is az első és az utolsó napon végeztek teljesítménymérést, de ezek a diákok egyáltalán nem gyakoroltak.

A harmadik csoport diákjai húsz napon keresztül, mindennap elképzelték, a kosárra dobást, képzeletben javítgatták a hibákat, ha a dobás nem talált. Az ő valós dobóteljesítményüket is megmérték az első és az utolsó napon.

Az első csoport, a ténylegesen dobók teljesítménye 24%-kal javult. A második, egyáltalán nem gyakorló csoport teljesítménye nem változott.

A harmadik, csak képzeletben gyakorló, a dobásokat vizualizáló csoport teljesítménye 23%-kal javult.

A dartsosokkal végzett hasonló kísérletek hasonló eredményre vezettek. Vagyis a gondolatban célzás és dobás ugyanúgy javítja a pontosságot, mint a tényleges játék.”

Mondhatjuk azt is, a gondolatban gyakorlók „bevonzották” a sikeres dobásokat. Mert a tudatalattink nem tud különbséget tenni a megtörtént és az elképzelt dolgok között, vagyis a gondolatban gyakorlás, a siker vizualizálása magabiztossá tesz, magabiztosan pedig nagyságrenddel könnyebb sikert elérni. Nem csak a kosárlabdában, hanem az élet szinte valamennyi területén: munkánkban, konfliktusok megoldásában, párkeresés során, fogyás esetén, dohányzás abbahagyásakor, tanuláskor, vizsgák alkalmával, sportban, alkotás közben.

Már csak arra lettem volna kíváncsi, hogy a diákok hogyan gyakorolták gondolatban a dobásokat, miként javítgatták a hibáikat. Leírni ezt nagyon könnyű, de a gyakorlati kivitelezés problémás lehet.

Mindannyian beültek egy terembe, behunyták a szemüket és így maradtak egy órát? Vagy valaki vezényelt közben: „Dobás!” „Nem jó, még egyszer!” Nem nevették-e el a dolgokat, ha látták, a másik már huszadjára bénázta el gondolatban és szívja a fogát, grimaszol.

Vagy csak egyedül ültek egy-egy teremben és dobáltak gondolatban, amíg el nem aludtak, vagy épp az esti randevú, a másnapi röpdolgozat el nem terelte a figyelmüket. Mert aki próbálta, az tudja, hogy gyorsan elúsznak a gondolatok, ha külső ingerek nem tartják kordában azokat.

Ilyen segítő, külső inger a Mentális Masszázs során létezik. A vendég megbeszéli a masszőrrel, milyen problémát szeretne megoldani. A kezelés során, az ellazult állapotban lévő vendég meditációját a masszőr iránymutatásokkal segíti. Valójában ez egy vezetéses meditáció, amely során a kitűzött cél felé tartó úton önmagában halad a vendég, még sincs magára hagyva. A siker így biztosabb.

Szólj hozzá!

Címkék: siker ötlet bevonzás Mentális Masszázs

2012.09.02.
22:33

Írta: Vejnemöjnen12

Tartsd edzésben az agyad!

Kellenek a jó ötletek, ezért olvasom Jack Foster: Az ötlet című könyvét, amelynek az alcíme a Mentális Masszázs blog mai bejegyzésének a címe. Igaz, hogy egy reklámszakember írta és az ötletelésről szól, de az elménk működéséről számos érdekes dolgot leír. Épp ezért szeretnék egy gondolatot megosztani róla ezen az oldalon.

Az egyik kedvenc mondatom így szól a könyvben: „Úgy cselekszünk, ahogy az a személy cselekszik, akinek képzeljük magunkat.” A szerző szerint ez nem vitatéma. Ha csődtömegként gondolunk magunkra, azok is leszünk, hiszen úgy cselekszünk, mint egy lúzer. Így működnek az önbeteljesítő jóslatok. Amennyiben viszont sikeresnek gondoljuk magunkat, az nem csak fél siker, hanem teljes. Hamarosan mások is így gondolják majd rólunk és bármihez nyúlunk, az arannyá változik. Vagyis a hozzáállás – hozzánkállás – valóban rendkívül fontos ebben az esetben is.

A gond már csak az, hogy hogyan képzeljük magunkat sikeresnek, ha a körülményeink azt mutatják, hogy bődületesen nagy csődtömeg az egész életünk. Az érzéseink itt is a segítségünkre vannak. Ha olyan dolgokra koncentrálunk – legkönnyebben a Mentális Masszázs alatt – ami sikerélményt adott és elképzeljük, hogy ismét átéljük ezt, akkor jó érzéseket keltünk magunkban. Ezt a kellemes érzést kapcsoljuk aztán a hétköznapjainkban jelen lévő dolgokhoz. Olyanokhoz, amikkel kapcsolatban korábban nem is gondoltuk volna, hogy sikerként tekinthetünk rájuk.

Például a reggelhez, hiszen valódi siker, hogy ránk köszöntött. Igen, eléggé komolytalannak hangzik így, de vannak, akiknek ez nem adatik meg. Számomra például a Titanic című filmben nem a szerelmesek elválása, az utasok halála, vagy az idős asszony visszaemlékezése volt a megrázó. A narrátornak az a mondata ütött szíven a leginkább, amikor kijelentette, hogy akkor látta utoljára a Nap az elpusztíthatatlannak hitt hajót. Vagyis mi, a nézők már tudtuk, hogy nem lesz több reggel, de az utasok még nem. Na, ezért hatalmas siker, hogy reggel ránk süt a nap, vagy a borult égbolton átszüremlik a napfény. Aki ennek már tud örülni, fel tudja önmagában idézni ennek a sikernek az örömét, annak meg van az esélye, hogy sikeres ember lesz.

Persze, lehet bármilyen korábbi, sőt, elképzelt sikert is átérezni, a lehetőségek korlátlanok. A Mentális Masszázs abban segít, hogy ezt minél egyszerűbben, hatékonyabban tegyük meg egy kellemes, ellazult állapotban. Ha edzésben tartjuk az agyunkat, nem csak keresztrejtvényekkel, tananyagmagolással vagy password felidézésekkel, hanem meditációval, akkor még lehet belőlünk valaki.

Például az, aki lenni szeretnénk.

Nácsa János

Szólj hozzá!

Címkék: siker ötlet bevonzás

2012.08.27.
18:00

Írta: Vejnemöjnen12

Tasmán mánia

Ausztrália a bolygó másik felén található, kontinensnyi ország. Gyerekkoromban mindig furcsának találtam, hogy fejjel lefelé is élnek emberek a Földön. Ha felnéznek az égre, más csillagokat látnak, de ugyanazt a Holdat. Ez is milyen furcsa! Meg állítólag a víz is másfelé örvénylik, amikor a lefolyón távozik. Na, ettől tényleg padlót fogtam.

Ezek az ausztrálok most azt gondolják, hogy hatalmi szóval le lehet szoktatni a dohányosokat a füstölgésről. Milyen lehet ezeknek az embereknek a tudatalattija? Vagy ennyire szabálykövetők?

Az MTI szerint Szingapúr és Finnország üdvözli az ötletet. Nem tudom, milyen lehet a szingapúriak lelki világa, de volt szerencsém egy kis időt Finnországban tölteni és biztos vagyok benne, ők betartják a kormányzat döntéseit. Igaz, dohányzás helyett majd vodkáznak és beülnek a füstös szaunába, arra legalább rá lehet fogni, hogy népi hagyomány.

Mi magyarok biztosan megtalálnánk a kibúvókat, rebellis társaság vagyunk. Nekünk – de szerintem az ausztráloknak, finneknek, szingapúriaknak is – nem elég törvénybe foglalni, hogy milyen szokásunkról mondjunk le. Csodára lenne szükség, hogy betartsuk a dohányzás elleni szabályt. Ez a csoda azonban valóban létezik, a tudatalattink csodája, amelyet a Mentális Masszázzsal a felszínre lehet hozni.

És még csak törvényt sem kell alkotni róla, mert már létezik: a vonzás törvénye.

 

Íme, a hír:

A 2000 után született fiatalok dohányáruval való kiszolgálásának tiltásáról szóló törvényt fontolgat az Ausztráliához tartozó Tasmania, hogy segítse egy "cigarettafüst-mentes" nemzedék felnevelését.

Alig egy héttel azután, hogy az ausztrál legfelsőbb bíróság jóváhagyta a világ eddigi legszigorúbb dohányzásellenes törvényét, amelynek értelmében decembertől csak egyendobozokban - logók, színek, dizájnelemek nélkül - szabad cigarettát árusítani az országban, a tasmán felsőház is áldását adta a várhatóan 2018-tól életbe lépő, "korhatáros" cigarettaárusítási törvényjavaslatra.  

Az egyedülálló szabályozás bevezetését állítólag Szingapúr és Finnország is fontolgatja. "Ezt sokkal könnyebben tudnák betartatni az eladók, hiszen a vásárlók személyi igazolványának elkérésekor csupán azt kellene megnézniük, hogy az illető 2000 után született-e. Ahogy az újabb és újabb nemzedékek betöltik a 18 éves kort, egyre kevesebb lesz közöttük a dohányos" - mondta a javaslattal előrukkoló Ivan Dean, független képviselő.

A helyi kormány, amely ezután fog dönteni arról, hogy támogatja-e a javaslatot az alsóházban, a jelek szerint szimpatizál a korlátozással - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.


MTI

Szólj hozzá!

Címkék: hír dohányzás

2012.08.26.
13:26

Írta: Vejnemöjnen12

A tükör a hibás

    Az MTI hírei között időnként furcsa információkat lehet felfedezni. A mai termésben például feltűnik a "tükörböjt" kifejezés. Ez is azt mutatja, hogy az emberi elme önmagától rengeteg olyan dolgot "kieszel" amit például a regényírók tudatosan nem lennének képesek kitalálni. Érdekes ez a tükörellenes beállítódás, de a Mentális Masszázs ebben az esetben is hasznosabb lenne. Így talán a fogyás is bekövetkezne.

Íme a hír: 

   "A tükrök és minden egyéb visszatükröződő felület bojkottjával akarják javítani az önmagukról alkotott képüket és önbecsülésüket egy új trend követői.

    A mozgalom, amelyet egy csapat női blogger indított útjára az Egyesült Államokban, bojkottot hirdet minden visszatükröződő felületre. Az irányzat követőinek le kell mondaniuk a visszatükröződő számítógép-képernyők, a kirakatok és a mobiltelefon-kijelzők jelentette alkalmi tükrökről is.

    "Egyszer csak észrevettem, hogy kifejlesztettem magamnak egy tükörarcot. Akárhányszor csak megláttam a tükörképemet, kicsit nagyobbra nyitottam a szememet, enyhén csücsörítettem az ajkamat és lejjebb hajtottam az államat, hogy minél inkább úgy nézzek ki, mint ahogy magamat látni szeretettem volna" - mondta a szabadúszó íróként dolgozó, 36 esztendő Autumn Whitefield-Madranotette, aki 2011 májusában kezdte első, egy hónapig tartó "tükörböjtjét", amelynek végén sokkal kiegyensúlyozottabbnak érezte magát. 

    A 29 esztendős Kjerstin Gruys az esküvőjét megelőző egy évben tartott teljes tükörzárlatot. "Ez idő alatt sikerült jobban elválasztanom az önbecsülésemet a külső megjelenésemtől" - írta blogjában a szociológiát végzett, San Franciscóban élő nő. 

    A társadalmi és életmódbeli problémákkal foglalkozó, oxfordi Social Issues Research Centre szociálantropológusaként dolgozó Kate Fox szerint azonban a "tükörböjt" nem más, mint a külső megjelenéssel való túlzott foglalkozás egyik formája. "Engem ez sokkal inkább emlékeztet az önimádatra, mint az, ha valaki normális ember módjára belenéz a tükörbe" - idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

MTI"

Szólj hozzá!

2012.08.21.
10:12

Írta: Vejnemöjnen12

Kövéren gyorsan elbutulunk

A mai MTI hírek között szerepel egy olyan, amely az elhízás egy eddig még feltáratlan veszélyére hívja fel a figyelmet. Érdemes tehát az elménk szempontjából is fogynunk. Az, hogy ezt épp az elménk segítségével tehetjük a leghatékonyabban, külön érdekesség.

Íme a hír:

    Az elhízás és egyes anyagcsere-rendellenességek gyorsíthatják a szellemi leépülést - állítják francia és brit kutatók a Neurology című szakfolyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmányukban.

    A tanulmányba összesen 6401 embert vontak be Nagy-Britanniában, akiknek az életkora a vizsgálat kezdetekor átlagosan 50 év volt: ekkor gyűjtötték össze először a résztvevők testsúlyára és egészségi kockázati tényezőire vonatkozó adatokat. Készítettek velük emellett teszteket is, amelyekkel memóriájukat és más kognitív funkcióikat mérték fel. A vizsgálatokat a követés tíz éve alatt háromszor végezték el.

    Az anyagcsere-rendellenességek között olyan kockázati tényezőket vettek számba a kutatók, mint a magas vérnyomás, a védő (HDL) koleszterin alacsony szintje, a magas vércukorszint és az LDL-koleszterin magas szintje. A résztvevők közel harmadánál volt jelen legalább két kockázati tényező, kilenc százalékuk számított elhízottnak, 38 százalékuk pedig túlsúlyosnak.

    Az elhízottak hatvan százalékánál találtak legalább két kockázati tényezőt. A követés időtartama alatt ebben a csoportban 22,5 százalékkal gyorsabb szellemi leépülést jeleztek a kognitív teszteken elért pontszámok azokhoz képest, akiknek a testsúlya a normális tartományban maradt, és anyagcsere-paramétereik sem jeleztek kockázatot.

    A tanulmány cáfolta a "metabolikusan egészséges elhízás" elméletét is, amely szerint azok a kövér emberek, akiknél nem jelentkeznek anyagcsere-rendellenességek, nincsenek az átlagosnál nagyobb egészségi, benne szív- és kognitív kockázatnak kitéve - idézte Archana Singh-Manoux-t, a tanulmány szerzőjét az EurekAlert című tudományos portál.

Szólj hozzá!

Címkék: hír fogyás ideális testsúly

2012.08.17.
12:38

Írta: Vejnemöjnen12

Jótékony, paradicsomi hazugságok

„Ha mindenki az eszére hallgatna, a világ nagyon sötét hely lenne” – mondja Ivan, a lelkész az Ádám almái című filmben. Ez a dán, abszurd vígjáték az egyik kedvencem, benne van az első ötben, ahol már nem rangsorolok.

Annak, aki nem ismerné, itt a rövid ismertetője:

Az újnáci Adamra 12 hét közmunka vár. A büntetést a jólelkű pap, Iván közösségében kell letöltenie. A csupa furcsa alakból álló társaság kíváncsian tekint a jövevényre, akinek célja felforgató jellegű. Színleg a paplak kertjének büszkeségét, az almafát veszi célba, almatortát akar sütni, valójában Ivan lelkét akarja megtörni. Az almafa termése eközben ki van téve a madarak és a kukacok támadásainak, ráadásul villám is sújtja. Ivan úgy véli, az ördög packázik velük. Adam azonban igyekszik bebizonyítani, hogy mindez Isten műve, nem a gonoszé.

A film teli van szimbólumokkal: almafa, amit Ádámnak kell gondozni, villámok, amik Isten haragjának kisülései, romboló igazságok és építő hazugságok összecsapása. Utóbbi az, amiért ebbe a blogba kívánkozik néhány gondolat a filmből.

A racionális orvos – aki csak a betegséget látja, de semmit sem érez a betegei iránt – meséli el azt a történetet, ami megvilágítja az önáltatás nagymestereként élő Ivan lelkét. Megtudjuk tőle – illetve Adam tudja meg –, hogy Ivan gyerekkorában az alkoholista apjával élt, aki őt és a nővérét is verte, ráadásul meg is erőszakolta. Később fogyatékosként született meg Ivan gyereke, ezért a felesége öngyilkos lett. Nemrég pedig olyan agydaganatot fedeztek fel nála, ami gyorsan végez vele. Vagyis csak végezne, mert Ivan az egészről nem vesz tudomást. Valójában semmiről sem, csak a maga által kreált világ szabályai szerint hajlandó értelmezni a történéseket.

„Ravaschi-szindróma” – adja meg a diagnózist az orvos. Ravaschi egy indiai sportoló volt, aki elveszítette a lábait. A sokk hatására azonban nem volt hajlandó erről tudomást venni és hazaszaladt a csonkjain, ugyanúgy folytatta az életét, mint korábban, még edzésre is lejárt. Persze, a Ravaschi-szindróma nem létezik, ezt csak a forgatókönyvíró-rendező találta ki, de tanmesének tökéletes.

Ivan átveri önmagát, hogy ne kelljen a szörnyűségekkel szembesülnie, de ez élteti, sőt, így tud másokon is segíteni. Nem engedi a tudatának, hogy felfogja a tényeket, tudat alatt gyárt helyettük egy alternatív valóságot – és boldog, másokat is boldogít. Áldott önáltatás. A dolgok végül rendbe jönnek, de rendkívül abszurd módon. Erre mondják, hogy: Isten útjai kifürkészhetetlenek.

A film amellett, hogy súlyos kérdéseket feszeget, valójában karikatúra, erősen felnagyított karakterekkel, sarkított helyzetekkel. A kérdés mégis az, hogy hazudhatunk-e egy jobb világot magunknak, ha ezzel szebbé tesszük az életünket és a környezetünkét is. A kegyes hazugság nem is hazugság? A vonzás törvénye szerint élők hazudnak maguknak? És, ha igen, baj az egyáltalán?

Ha a bevonzás sikerült, akkor már senkit sem érdekel, hogy mekkorát lódítottunk. És addig is jó a kedvünk, kellemesen telnek a napjaink.

„Őrültség, de van benne rendszer.” (Ezt már Shakespeare írta.)

Nácsa János, Pécs

Szólj hozzá!

Címkék: vonzás törvénye bevonzás

2012.08.15.
21:03

Írta: Vejnemöjnen12

Szabadulás a dohányzás börtönéből

Nem hiszem, hogy le kellene írnom, milyen káros következményekkel jár az emberi szervezetre a dohányzás. Szerintem ezzel nagyjából mindenki tisztában van, akár dohányzik, akár nem. A füstölésellenes kampányoknak köszönhetően a nikotin és a kátrány gyilkos hatásairól szóló ismeretterjesztés széleskörű volt az elmúlt évtizedekben. Mégis rengetegen dohányoznak Magyarországon.

Vagyis ebből is látható, hogy az észérvek nem hatnak a cigaretta, pipa, szivar szerelmeseire. Éppen azért, mert ők – ahogyan a szerelmesek – érzelmeikkel kötődnek szenvedélyükhöz. Ezeket az érzéseket a társadalmi kapcsolatok – dohányosok együtt füstölgése –, továbbá a dohányzás rituáléja szintén erősíti. Manapság már a hivatalos szervek erőlködése a dohányzás visszaszorítására is lázadásra csábítja a dohányosokat. Visszatérni érzik az ifjúságukat, amikor a WC-ben kellett, titokban rágyújtani, megszervezve a figyelőszolgálatot, a lebukást elkerülendő. A kirekesztettek összetartása is kelthet pozitív érzéseket, még az is kellemes így, amikor az utcára száműzött bagós didereg.

Voltak erőtlen próbálkozások régen is, és a jövőben is lesznek, amikkel megdöbbenteni igyekeznek a bagóst, vagy alaposan ráijeszteni. „A dohányzás rákot okoz” – volt olvasható a szöveg a cigarettásdobozokon, de vagy nem olvasták el ezeket, vagy gyorsan immunissá váltak rá az emberek. Január 1-jétől ráadásul Magyarhonban már csak olyan dobozokat árulhatnak legálisan az üzletek, amelyeken elrettentő képek láthatók. A dobozok hátsó oldalát rákos tüdő, műtőasztalon felnyitott mellkas, halottasházban fekvő hulla, gége- és szájrákról készült felvételek díszítenek. Feltételezem, hogy ebben az esetben is a feliratok sorsára jutnak a fotók, de egy próbának jó a dolog. Legfeljebb nem forgatja mindenki a dobozokat, vagy ismét divatba jön a fém cigarettatárca, esetleg valaki nagy üzletet csinál a műanyag vagy kötött cigidoboz-tartókkal.

Friss hír, hogy az ausztráloknál pert vesztettek a nagy dohánygyárak, amit az állam ellen indítottak. Az aussziknál ugyanis decembertől csak egyendobozokban lehet majd cigarettát árusítani, logók, színek vagy más megkülönböztető dizájnelemek nélküli csomagolásban. Ők a reklám, a divat erejét igyekeznek elvenni, ami egészen ügyes elgondolás. Csakhogy ebben az estben is kiskapu lehet a gyárak által promóciós céllal gyártott tárcák osztogatása, sőt, még gyűjteni is lehet majd ezeket, vagy villogni a limitált szériákkal.

Tehát, a leszoktatás nem sok sikerrel kecsegtet, és mint az köztudott, a leszokás sem egyszerű mutatvány, ha csak az akaraterőre hagyatkozhatnak a füstből menekülők. A valódi megoldás itt is a gondolkodás újraprogramozása, amelyet a Mentális Masszázzsal segíthetünk könnyedén és hatékonyan.

Ahogyan a fogyásról szóló bejegyzésben már leírtam, a dohányzással kapcsolatos érzéseinket is csak a tudatalattinkban lehet megváltoztatni. Ha a füstöléssel kapcsolatos érzéseinket átalakítjuk, már könnyebb lesz lemondani róla. Ellazult, relaxált állapotban a tudatalattinkban átfesthetőek a dohányzásról alkotott képek, sőt helyettesíthetők olyanokkal, amelyek a leszokást segítik. A füst által szürkére maszatolt életünk helyett így színesebb világot kapunk.

Nácsa János, Pécs

Szólj hozzá!

Címkék: dohányzásról leszokás Mentális Masszázs

2012.08.15.
14:49

Írta: Vejnemöjnen12

Ideális testsúly masszázzsal

„Fogyasztómasszázs, alakformáló masszázs, zsírégető, zsírbontó masszázs, zsírtörés, köpölyözés, mélymeleg terápia, kavitációs ultrahang, lokális alakformálás, stb.” – fájdalmas még olvasni is, hát még átélni. Úgy tartják, hogy a szépségért szenvedni kell, de ez nem minden esetben igaz. Az ideális testsúly kialakításában és megtartásában például a Mentális Masszázzsal úgy érünk el eredményt, hogy az még kellemes is.

Akik valaha is diétáztak, azok nagyjából tudják, mit, mikor, mennyit lehetne ahhoz enniük, mennyit kellene mozogniuk, hogy a BMI indexük ideális legyen. Talán azt is sejtik, hogy miért vallottak kudarcot, hol rontották el a fogyókúrájukat. Változtatni viszont nem tudnak a dolgokon és ezért bűntudatuk van. Akaraterejük hiányosságait, önmagukat hibáztatják az eredménytelenségért. Rosszul teszik, mert ezzel is ártanak maguknak.

Pusztán akaraterővel szokásokat megváltoztatni nem lehet, időleges eredményt is csak gyötrelmes erőfeszítésekkel érhetünk el. Éppen ezért inkább újra kell programozni a gondolkodásunkat a tudatalattinkra hatva, amit Mentális Masszázzsal lehet a legpraktikusabban megtenni.

Az akarat és a képzelet csatáját végül mindig a képzelet nyeri. Elég csak magunk elé képzelni mondjuk egy csoki tortát – vagy a kedvenc ételünket. Miközben akaraterőnkkel most azt mondjuk, hogy nem ennénk meg, képzeljük el, milyen az illata, a színe, milyen lehet az íze! Máris érezhető, hogy gyengül az akaraterőnk.

Ha azonban látjuk, hogy egy nagy légy száll rá a tortánkra – vagy a kedvenc ételünkre –, majd mozogni kezd valami a felszín alatt és nyálkás, nyüzsgő férgek bukkannak elő belőle, biztosan elmegy a kedvünk tőle. Ha még a rothadó bűzt is érezzük, a gyomrunk is felfordul. Ez a képzelet hatalma.

Ugyanezt a mechanizmust használják ki például a reklámok, de még az éttermek étlapjai is. Mennyivel inkább rendelünk például „omlósra párolt lepényhal-szeleteket citrommártásban”, mint „szennyezett vízből kifogott, napok óta döglött, fagyasztott halat”. Képzeletünk tehát jelentősen meghatározza cselekedeteinket, így ahhoz, hogy változtassunk rajtuk, képzelőerőnket kell megszólítani.

A Mentális Masszázs könnyedén összeismertet minket a tudatalattinkkal, és segít, hogy életre szóló barátságot kössünk vele. A lazító fogásokkal kialakított, kellemes állapotban könnyebb elképzelni magunkat a vágyott alakban. Tudatalattinkat így tájékoztatjuk arról, mi is a célunk, mit szeretnénk elérni, mitől leszünk boldogok, mi kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Cselekedeteinket így olyan irányba befolyásoljuk, amely súlycsökkenést eredményez, ráadásul erőfeszítés nélkül. (Hiszen azt tesszük – saját tudatalattink irányításával –, amit szeretnénk, nem amit valamilyen diéta ránk kényszerít.) Nem lesz több önmarcangolás, önvád a fogyás helyett felszedett kilók miatt, mert azok nem lesznek.

Természetesen az ismétléseknek ebben az esetben is van jelentősége, hiszen a barátságokat is ápolni kell, nehogy kihűljenek. Tudatalattink is igényli a törődést, de meg is hálálja azt.

Nácsa János, Pécs

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: fogyás ideális testsúly Mentális Masszázs

2012.08.14.
14:43

Írta: Vejnemöjnen12

Könnyített bevonzás

A titok című könyv és film által megismert vonzás törvénye működik, csak nem mindig épp úgy, ahogyan mi szeretnénk. Leírtam nemrég, hogy azt vettem észre, sok a csalódott ember, akiknek valamilyen ok miatt nem jött össze a bevonzás. Vagyis nem teljesültek azok a vágyai, amelyek megvalósulását várta A titok ígérete szerint.

Ha valaki egy elefánttal szeretne találkozni – ahogyan a film egyik jelenetében látható – attól még az állat nem terem a nappalijában. Lehet, hogy soha nem lesz saját elefántja, bár, ha egy cirkuszt vagy állatkertet alapít, még ez is megtörténhet. Valószínűbb inkább, hogy egy szafari alkalmával fut össze az ormányossal, lehetőleg úgy, hogy mindketten túléljék a kalandot. Vagyis lehet hatalmas dolgot kívánni, de azt nem tudhatjuk előre, hogyan kapjuk meg. Itt tehát létezhet némi keserűség azokban, akik pitbull helyett szeretnének tartani a kertben egy elefántot, de ezt nem adta meg nekik az Univerzum.

Ugyanígy elkeseredhetnek azok, akik a Holdra szeretnének utazni, de eddig mégsem járhattak ott. Talán egy planetáriumba eljutottak már, de ezt kevésnek érzik. Tehát azok, akik lehetetlent kívánnak, és nem érik be a vágyaik földi másával, szintén kiábrándultak lehetnek. (Igaz, ha az ábrándos holdutazó még gyerek és intenzív kínai nyelvtanulásba fog, még lehet esélye feljutni égi kísérőnkre.)

További problémát jelenthet, ha valaki nem elég biztos a dolgában, a lelkesedése gyorsan hanyatlik, nem tud összpontosítani a kérésére, képtelen teljességgel átélni a hálát. Vagyis nem lebeg élesen, tisztán a lelki szemei előtt, hogy már az övé, amire vágyott. Nos, ilyen esetekben kitűnő doppingszer a Mentális Masszázs.

A tudatunkkal nehéz mindig, minden körülmények között az őszinte hitet fenntartani. Ehhez hasznos segítőtárs a tudatalatti, amely a hit otthona. A Mentális Masszázzsal ide kopogtatunk be és – csodák csodája – mindig szeretettel látott vendégek vagyunk.

A váll, a nyak, a fej masszázsa során az izmok ellazulnak ezeken a testtájakon, kellemes ernyedtség lesz úrrá rajtunk. Ilyenkor a meditáció is könnyebb, hiszen a zavaró gondolatokat gyorsan el lehet hessegetni ellazult állapotban, főként, ha a masszőr rövid, szóbeli utasításait követjük. Aki ilyen állapotban képzeli maga elé az általa vágyott dolgot – aminek megvalósulását az Univerzumtól kéri –, annak könnyebb erre a képre koncentrálnia. Ebben a relaxált állapotban a képek bevésődnek a tudatalattinkba, erősítve a céljaink elérésébe vetett hitünket.

A tudatalattink nem tesz különbséget a valóság és az elképzelt világ között, így teljesíthetjük a vonzás törvényének egyik fontos szabályát: átérezzük, hogy már a miénk az, amire vágyunk. Ezt az érzést teljes lényünkkel átéljük, mintegy rögzítjük ínségesebb napokra. Később, a mindennapok során így egyszerűbb lesz előhívni magunkból ezt az érzést. Ezzel egyértelmű és hatékony jeleket küldünk kérésünkről a környezetünkbe, a nagyvilágba. A Mentális Masszázzsal tehát megkönnyítjük, felgyorsítjuk a bevonzást.

Nácsa János, Pécs

Szólj hozzá!

Címkék: vonzás törvénye bevonzás Mentális Masszázs A titok

2012.08.13.
14:02

Írta: Vejnemöjnen12

Ha egy kamasz kövérnek hiszi magát, könnyebben hízik el később

Megjelent ma egy MTI hír, amely kapcsolódik a blog témájához. Azt mutatja, hogy a képzelőerő – akár negatív előjellel is – teremtő lehet. Miért ne lehetne megtanulni, hogy hogyan használhatnánk ezt az erőt pozitív dolgok létrehozására?

Íme a hír:

A magukat tévesen kövérnek vélő tizenéves lányok kétszer nagyobb eséllyel válnak túlsúlyos huszonévessé - idézte norvég kutatók tanulmányának eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap.

    A felmérésbe 1200 normál testsúlyú norvég tizenéves lányt és fiút vontak be, akiknek az életkora 13 és 19 év között volt, majd tizenegy évvel később újra kikérdezték őket. Mérték testtömegindexüket (BMI) és derékbőségüket is.

    Az elemzésből kiderült, hogy azok a fiatalok, akik tizenévesként kövérnek tartották magukat, jóval nagyobb valószínűséggel váltak valóban túlsúlyossá vagy elhízottá a második felmérés idejére.

    A magukat tévesen kövérnek tartó lányok 59 százaléka és a fiúk 63 százaléka vált fiatal felnőtt korára túlsúlyossá BMI-értéke alapján, míg a megfelelő önképpel rendelkező, testsúlyával elégedett kamaszok közül a lányok 31 százaléka és a fiúk 48 százaléka lett csak túlsúlyos. (A BMI értékét úgy számítják ki, hogy a kilogrammban mért testtömeget elosztják a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Túlsúlyosnak a 25 feletti BMI érték számított a felmérésben, elhízottnak pedig a 30 feletti.)

    Derékbőségük alapján a testsúlyukkal elégedetlen lányok 78 százaléka, a fiúknak pedig 55 százaléka számított túlsúlyosnak a második mérésnél, miközben a testsúlyukkal elégedett tizenéves lányoknak csak 55, a fiúknak pedig 29 százaléka volt túlsúlyos 11 évvel később. Túlsúlyosnak azt tekintették a tanulmányban, ha fiatal nőként derékbősége 80 centiméter, férfiként 94 centiméter felett volt. Elhízottnak az számított, akinek nőként 88 centiméternél, férfiként pedig 102 centiméternél nagyobb volt derékbősége.

    Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy azok, akik sokat aggódnak, szoronganak testsúlyuk miatt, könnyebben szednek fel többletsúlyt, különösen a hasi súlygyarapodás jellemző rájuk. Ha valaki kamaszként elégedetlen testsúlyával, akkor nagyobb eséllyel vesz fel egészségtelen szokásokat, például hagyja el a reggelit vagy vezet be olyan étrendet, amelyet aztán nem tud betartani.

    A tanulmányt a Journal of Obesity című szakfolyóiratban ismertették részletesen a norvég tudományegyetem munkatársai.

MTI

Szólj hozzá!

Címkék: hír fogyás vonzás törvénye bevonzás